Szentsegimadas.hu – a folyamatos szentségimádás megvalósulásának szolgálatában Magyarországon

Tudjuk, hogy az egész országban számtalan helyen működnek szentségimádó csoportok, amelyek Örök Napunk, Jézus körül gyűlnek össze, hogy befogadják fényét, és továbbadják azt. Hisszük, hogy ez a fény túlragyogja az imádkozók életét és szándékait, s túllépve a kápolnák és templomok falain gyógyítja a megtört szívűeket, szabadulást hoz a foglyoknak, látást ad a vakoknak, és hirdeti az Úr kegyelmének idejét. (vö. Lk 4,18)

A Központi Oltáregyesület hivatása és küldetése, hogy előmozdítsa az országban a szentségi Jézus tiszteletét. Ennek a küldetésnek a szellemében indítjuk el a honlapot, azzal a szándékkal, hogy összegyűjtse és felmutassa a szentségimádó csoportok fényét. Hiszen senki sem gyújt világot azért, hogy befödje valami edényfélével vagy az ágy alá tegye. Inkább a tartóra teszi, hogy aki csak belép, lássa világosságát. (Lk 8,16)

Az internet lehetővé teszi, hogy bárki figyelemmel kísérje az országban folyó szentségimádást, és testben-lélekben csatlakozzon hozzá. Így a közösségi háló segítségével összefűzhetjük a kegyelem hálóját, megvalósíthatjuk Krisztus akaratát: Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy […] dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyben van. (Mt 5,16)

Megosztás emailben

Küldő neve:


Email címe:


Címzett neve:


Email címe:


Folyamatos szentségimádás a pápalátogatás lelki gyümölcseiért

tovább »

Eucharisztikus Élet Mozgalom
 

Kapcsolat

Itt bármikor elérhet minket, csak kattintson és küldjön üzenetet, vagy nézze meg további elérhetőségeinket! Kérdezzen bátran, szívesen segítünk!

Szentségimádások

Új adatbázis, kereshetőek a szentségimádások település és időpont szerint is!

Oldalunkon gyűjtjük a szentségimádások időpontjait, ezt adatbázisba rendezzük, így Ön is megkeresheti, hogy lakhelyéhez közel hol van éppen, vagy mikor lesz legközelebb szentségimádás.

Használja keresőnket, s ha esetleg tud olyan helyről, ami még nem szerepel adatbázisunkban, megköszönjük, ha segít nekünk és elküldi az információkat!

www.szentsegimadas.hu

«        2024. április        »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Magyarázott szentmise