TEGNAP ÉS MA

Az első oltáregyesület hazánkban az Oltáriszentség tiszteletének elmélyítésére és a szegény templomok támogatására 1859-ben Trautwein János piarista szerzetes és gróf Cziráky Jánosné kezdeményezésére alakult.

Az oltáregyesületek az 1900-as évek első felében Kanter Károly igazgató és őrgróf Pallavicini Edéné elnök vezetése alatt élték fénykorukat százezres tagsággal. Országos összefogással ekkor épült, az 1908-ban felszentelt Örökimádás-templom, a Központi Oltáregyesület temploma.

1989-ben Paskai László bíboros, prímás, érsek 40 évi kényszerszünet után a Központi Oltáregyesületet újjáalakította, s Csányi József igazgató és Bulcsú Józsefné elnök vezetésére bízta.

2011-ben Dr. Verségi Beáta-Mária CB vette át a Központi Oltáregyesület vezetését.

2015. decemberben a Központi Oltáregyesület vezetősége elindította az Eucharisztikus Élet Mozgalmát.

 

Ki volt Kanter Károly?
Kanter Károly, akit halála után "Budapest apostolaként" emlegettek, a XIX. sz. végén, a XX. sz. elején a magyar katolikus megújhodás egyik elindítója volt. Prohászka Ottokárral együtt sokat tettek a vallási nevelés megreformálásáért, hitbuzgalmi egyesületek alapításáért, az egyház és a társadalom katolikus szellemben történő megújulásáért.

 

Kanter Károly (1853-1920) rövid életrajza:
1853. június 8-án született Tatán
1863 – 1867 tanulmányok, Piarista Algimnázium, Tata
1867 – 1869 tanulmányok, Bencés Főgimnázium, Esztergom
1869 – 1876 teológiai tanulmányok, Esztergom és Bécs
1876 pappá szentelik Esztergomban
1876 – 1877 káplán Ipolyvarbón
1877 – 1881 káplán Kéménden
1881 – 1883 káplán Óbudán
1884 – 1890 káplán, Budapest - Lipótváros
1890 – 1898 káplán, Budapest - Belváros
1894 – 1920 igazgató, Budapesti Országos Központi Oltáregyesület
1898 – 1915 plébános, Szt. Zsigmond Királyi Várplébánia, Budapest
1903 – 1916 tag, Budapest Törvényhatósági Bizottsága
1915 – 1920 plébános, Esztergomi Bazilika
1919 A Kegyes Tanítórend (Piaristák) apostoli vizitátora
1920. november 20-án halt meg, a Farkasréti temetőben temették el
1922. november 18-án földi maradványait az Örökimádás-templomban helyezték örök nyugalomra

Közéleti aktivitás:
iskolaügy, hitoktatás,
tanoncvédő egyesületek szervezése,
a Damjanich utcai kongregációs otthon (a későbbi Regnum Marianum) szervezése,
a Katolikus Körök szervezése,
a Rákócziánum újjászervezése,
az Örökimádás-templom építésének egyik főszervezője,
Budapest törvényhatósági képviselője,
a Szent Vince konferenciák szervezője.

Kanter Károly az Oltáriszentségről

„Hol keressünk vigaszt másutt? A világ zajában? Ott nincsen. A világ örömeiben vagy szórakozásaiban? Azok elperzselik, ezek kiszárítják a lelket. Csak egy helyen kap a lélek nyugodalmat, csak egy helyen talál vigaszt, irányt, eszméket, érzést, bátorságot, harci kedvet s ez Krisztus az Oltáriszentségben.”

„Gondoljunk, nézzünk gyakran oda az oltárra és a rajta trónoló Jézusra!
Gondoljuk a kísértés óráiban, mintha hozzánk szólna:
Legalább Te … ne bánts engem, legalább Te … szeress engem,
ne szomoríts, ne feledkezzél meg rólam."
                                
„Jézus nem a válogatott szavakat, hanem a készséges szíveket keresi."

„Az önszeretet önzővé, a világ szeretete bűnössé,
s csak az Isten szeretete teszi jóvá és boldoggá az embert. "

„Szegény emberiség!
Hogy forrongsz, hogyan kavarogsz, mily láz gyötör téged!
Van törekvésed a jóra, de mennyi a rosszra!
De jöjj, bízzál!
Íme Jézus egyháza kitárja kincseit, a szentségeket ...
használd és látni fogod mily áldás!"

További információ:http://kanter.ppek.hu

Az Oltáregyesületek története részletesen

Az első oltáregyesületet Brüsszelben alapították. 1848-ban a francia megszállás után a belgiumi templomok állapota igen siralmas volt. Egy gazdag családból származó hölgy, Anna de Meeus úgy érezte, hogy tennie kell valamit, hisz ha a templomok elhanyagoltak, akkor a katolikus egyház legnagyobb kincse, az Oltáriszentség sincs a neki megfelelő tiszteletben részesítve. Hogy ennek az áldatlan állapotnak véget vessen, a hölgyek egy csoportjával összefogva, Jean Baptiste Boone S. J. jezsuita atya irányításával egy egyesületet alakítottak az Oltáriszentség állandó imádására és a szegény templomok anyagi megsegítésére. Ezzel a céllal alakított egyesületeket hívjuk ma Oltáregyesületnek. Anna de Meeus 1852-ban elhatározta, hogy egész életét ennek az eszmének szenteli. 1853-ban négy társával együtt kolostori életet kezdtek élni. 1856-ban a belgiumi érsek elismerte a születő új rend szabályait, 1863-ban a pápától megérkezett a „Decretum Laudis”, majd IX. Pius pápa 1872 márciusában az Örökimádásról elnevezett nővérek rendjét véglegesen is engedélyezte. Az újonnan alakult rend mellett a civilek számára megmaradtak az Oltáregyesületek. 1878-ban XIII. Leó pápa alkotmányt adott az oltáregyesületeknek és az egyesület központja Róma lett. A római törzstársulat az Örökimádásról elnevezett apácák társulatához volt rendelve. Központjuk Rómában ma is a Via Nomentana 4. szám alatti Corpus Domini-templom és a mellette található zárda.

A brüsszeli példa hamarosan Európa más tájain is követőkre talált. Idővel az apostoli Szentszék több főtársulat működését engedélyezte. A helyi oltáregyesületek az adott ország főtársulatának irányítása alá tartoztak. Bécsben 1857-ben hozták létre az első oltáregyletet, melyet az Apostoli Szentszék 1858. július 2-án az Habsburg Birodalom oltáregyesületeinek törzstársulatává emelt.

Trautwein János piarista atya a bécsi törzstársulat elnökasszonyával, Apponyi Györgynével összefogva Magyarországon is megtette az oltáregyesület alapításához szükséges lépéseket. Ennek eredményeként 1859. november 6-án Budapesten, az Angolkisasszonyok Váci utcai templomában ünnepélyesen megalakult az első magyarországi Oltáregyesület. Az egyesület első elnöke gróf Cziráky Jánosné lett. A társulat az első év végére 862 tagot, 123 részvevőt és szép számú jótevőt számlált. Önálló egyesület csak az lehetett, melynek tagjai a hónap minden óráját (744 órát) kitöltötték szentségimádással (a folyamatos szentségimádás biztosítására az egyesületek tagjai felosztották maguk között a nappali és éjjeli órákat is).

Pozsony – miután a 744 imaórát ki tudta tölteni – főegyletté alakult. A lelkesedés Sopront is elszakította Pesttől, és ez az egylet is főtársulattá alakult. Az országban létrejött többi társulat a hercegprímás kívánsága szerint a pestiekkel együtt egy társulatot képzett. 1882-ben Alimonda bíboros a bécsi egylet igazgatójához írt levelében azon óhaját fejezte ki, hogy az egyes országok főegyletei csatlakozzanak közvetlenül Rómához. A budapesti oltáregyesület még abban az évben csatlakozott is a római törzstársulathoz.

Az Oltáregyesület első harmincöt éve az alapító igazgató nevéhez fűződik. Trautwein János nagy érdeme, hogy nemcsak megalapította az első budapesti oltáregyesületet, hanem a nőkön kívül a férfiakat, sőt – amint azt felhívásában kifejezte – a gyermekeket is az oltár köré akarta gyűjteni. Így az oltáregyesületnek olyan expanzív erőt adott, amely által az valóban országos egyesületté válhatott. A szegény templomok ennek a mozgalomnak áldásos tevékenységét csakhamar érezhették, ugyanis az Oltáregyesület már alapítása után nem sokkal elkezdte a szegény templomok ellátását liturgikus eszközökkel. A templomi felszerelési tárgyakat – csekély kivétellel – a tagok maguk, ingyen készítették.

Trautwein János 1893-ban bekövetkezett halála után utódjául a hercegprímás Kanter Károly belvárosi káplánt nevezte ki. 1899-ben meghalt Cziráky Jánosné is. Utóda az egyesület elnöki székében őrgróf Pallavicini Edéné lett.

Kanter Károllyal és Pallavicini Edénével az oltáregyesületek életében új korszak kezdődött. Felépült az egyesület Örökimádás-temploma és székháza, amelynek létrejöttén mindketten fáradhatatlanul dolgoztak. Mindketten jól tudták, hogy az Oltáregyesületek csak ott virágzanak, ahol szerzetesi intézmény ápolja az Oltáriszentség iránt való szeretetnek a tüzét. Ezért az Örökimádás női rendjéből, Belgiumból vagy Rómából szerzetesnőket akartak az Oltáregyesület központjába hozni, és a rendet hazánkban letelepíteni. Az isteni Gondviselés azonban másképp intézkedett és az Örökimádás budapesti kolostorát egy másik kongregációnak, a az úgynevezett Mária Reparatrix (Engesztelő Szűz Mária Társasága) apácáknak szánta.  A Maria Reparatrix Társaság (hazánkban Örökimádó nővérek néven ismertek!) Magyarországra telepítésével megvalósult Kanter Károly álma, a legfölségesebb Oltáriszentség örök imádása.

Az 1900-ban megtartott első budapesti eucharisztikus kongresszus, az országos kiállítás és a nagyszabású római zarándoklat már azt jelezték, hogy az oltáregyesületek a társadalom lelki életében is egyre nagyobb szerephez jutottak. Kanter Károly oltáregyleti igazgató arra törekedett, hogy egyetlen város, község se maradjon oltáregylet nélkül. Az oltáregyesületek egyre nagyobb taglétszáma szükségessé tette, hogy a helyi társulatokat egyházmegyei szervezetekbe tömörítsék, és ezzel biztosítsák a szorosabb kapcsolatot és együttműködést a Központi Oltáregyesület és a helyi egyesületek között. Az erről szóló határozatot az 1912. évi Bécsi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson fogadta el az Oltáregyesület vezetősége. E folyamat eredményként jelenhetett meg 1915-ben az Oltáregyesületi Útmutató, mely a helyi társulatok szervezéséhez és működéséhez nyújtott nélkülözhetetlen segítséget.

Azért, hogy az Oltáriszentség tisztelete és az engesztelés még szélesebb körben eljusson az emberekhez, 1900-ban Kutschera József, belvárosi káplán létrehozta az Oltáregyesület folyóiratát, az Örökimádást. Az évek folyamán többek között Glattfelder Gyula (1911-től csanádi püspök) és Prohászka Ottokár (1905-től székesfehérvári püspök) szerkesztette a folyóiratot.

1920-ban, Kanter Károly halála után, Mészáros János budapesti érseki helytartó lett az oltáregyesületek országos igazgatója 1945-ig, amikor is Witz Béla, szintén budapesti érseki helytartó vette át tőle ezt a tisztséget. 1936-ban meghalt Pallavicini Edéné, aki 37 éven át volt Oltáregyesület országos elnöke. 1936. december 4-én a választmány Eszterházy Maryt választotta meg országos elnöknek, a hercegprímás pedig jóváhagyta a választást és kinevezte az új elnököt.

A két világháború közötti békeévekre tehető az Oltáregyesület működésének csúcspontja. A második világháború és az utána következő több mint negyven évig tartó kényszerszünet nagyon visszavetette az oltáregyesületek működését. Bár az oltáregyesületeket csak mint az állam által elismert társadalmi szervezeteket tiltották be, a központi vezetés nélkül a diktatúra éveiben teljesen szétzilálódtak.

Paskai László bíboros, prímásérsek felismerve az engesztelő és imádkozó lelkekben rejlő erőt, 2661/1990. sz. leiratában, az Egyházi Törvénykönyv 312. kánon 1. §-a alapján ujjászervezte az oltáregyesület működését, és ezzel megteremtette az újrakezdés lehetőségeit. 1989-ben a Központi Oltáregyesület 90 taggal újraindult. Az újjászervezés után a Központi Oltáregyesület igazgatója Csányi József, az Örökimádás templomigazgatója lett, Bulcsú Józsefné pedig az újonnan alakult Központi Oltáregyesület első elnöke.

Csányi József nyugállományba helyezése után 2005-ben Székely Jánost – a Központi Papnevelő Intézet addigi spirituálisát, a főegyházmegye jelenlegi segédpüspökét – nevezték ki templomigazgatóvá ill. a Központi Oltáregyesület igazgatójává. 2006. augusztus 1-jén, egyévi templomigazgatóság után az Esztergomi Hittudományi Főiskola rektorává és a Szent Adalbert központ igazgatójává kinevezett Székely Jánostól Szeidel Péter, a Nyolc Boldogság Katolikus Közösség tagja vette át a templomigazgatói funkciót és ezzel együtt a Központi Oltáregyesület igazgatói tisztségét is. 2006. szeptember 1-jén pedig megalakult a Nyolc Boldogság Közösség budapesti háza a templomigazgatóság épületében. 2011-től  Dr. Versegi Beáta-Mária nővér lett  a Központi Oltáregyesületnek elnöke. 

2015. decemberben a Központi Oltáregyesület vezetősége elindította az Eucharisztikus Élet Mozgalmát és szorosan kapcsolódott be a 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítésébe. A kongresszus teljes ideje alatt az Örökimádás-templomban 174 órás szentségimádást tartottunk.